Amikor az ember utazik, nem a világot fedezi fel elsősorban, hanem önmagát.

Átutaztam az Atlanti-óceánon, jártam kies tájakon, megmásztam hegycsúcsokat, barangoltam a buenos airesi éjszakában, találkoztam emberekkel a világ minden tájáról. Átutazók, mint én, vagy olyanok, akik az új világtól várják a boldogságukat. Lázasan kutatunk mindannyian valami után, amit elveszettnek hiszünk. Azt érezzük, hogy meg kell találnunk valamit, ami valaha a miénk volt, ami a tulajdonunkat képezte, ami jár nekünk. De már olyan régen volt, hogy nem is tudjuk pontosan, mi az, amit keresünk, csak azt a bizonyos érzést hajkurásszuk bekötött szemekkel, tétován tapogatózva a homályban. A boldogságot, az elégedett élet érzését, hogy minden jó, úgy ahogy van, elfogadjuk a rossz dolgokat, amik történnek velünk és nem kívánunk többet, mint amink van. Mert ami van, az elég.

 Sokat ugyan nem tudok a vallásokról, de azt elfogadhatjuk egyetemlegesnek, hogy valamennyi egy olyan állapot elérését ígéri, ahol végre megnyugodhatunk és gondtalan boldogságot élvezhetünk. Legyen az Mennyország, vagy kilépés a fájdalmas élet körforgásából, visszatérés az univerzum ősenergiájához, lényegében egyazon dolgot szeretne az emberiség évezredek óta. Nem is olyan rég találtam egy érdekes adatot a Wikipédián, miszerint már Krisztus előtt kétezer évvel létezett olyan görög filozófiai ág, mely egy ősi aranykort feltételez. Ebben az aranykorban az emberiség tökéletes boldogságban élt, ez az Aranykor a mennyek országa, ahova a lelkek folyamatosan visszatérni vágynak. Ez az a hiányérzet, ami mindenkiben munkál. A szeretet és elfogadás utáni kínzó vágyakozás.

Az utazók legtöbbje ezért hagyja el hazáját, mert ahol épp van, nem találja a helyét, nem találja a boldogságot, vagy olyan mini univerzumot épített fel magának, ami számára már kényelmetlenné vált. Sok-sok érdekes élettörténetet hallani.

 Mónika egy reklámügynökségnél dolgozott odahaza, de a robot kiégette a lelkét. Már épp felmondani készült, amikor a főnöke megkérdezte tőle, hogy miért nem pályáz meg egy állást valamelyik külföldi partnercégüknél. Mónika csak úgy viccből fogta magát, pályázott és nyert. Egyik napról a másikra megváltozott az élete. Argentínában találta magát úgy, hogy nem is beszélt spanyolul. Bár a munkaköre ugyanaz maradt, ugyanolyan keményen kellett dolgoznia, mégis új lendületet kapott, hiszen az életkörülményei, a környezete, a nyelv, amit használnia kellett teljesen megváltoztak. Újra kellett definiálnia önmagát egy új világban.

 Frank története ennél sokkal szívszorítóbb. Csecsemő korában elrabolták az édesanyjától. Afrikában akkoriban háborúk dúltak és a gyermektelen diplomata házaspár úgy gondolta, hogy egy szebb és biztonságosabb, boldogabb jövőt biztosít a kis Franknek. Az édesanyjának azt mondták, hogy a gyermek meghalt az autóbalesetben, amit szenvedtek. Aztán a kisfiúval visszaköltöztek Finnországba és a gyermek úgy cseperedett fel, hogy elrablóit vélte igazi szüleinek. Orvosi egyetemre kezdett járni, de valami űr mindig ott tátongott a szívében. Huszonegy éves volt, amikor szülei válása után mostohaanyja közölte vele az igazságot. Sőt, mi több, tudatta vele, hogy az édesanyja Párizsban vár rá, mert huszonegy év után értesült arról, hogy halottnak vélt fia nagyon is él. Frank találkozott a mamájával és úgy döntött, otthagyja az egyetemet és nekivágott Afrikának, hogy felfedezze a gyökereit, rájöjjön, ki is ő valójában.

Ami engem illet, az csúf igazság: kiégtem. Fizikailag, lelkileg, érzelmileg. Úgy kimerítettem magam, ahogy egy emberi szervezetet kimeríteni lehetséges. Az utazásomat megelőző 4-5 hónapban sírógörcsökkel küzdöttem munkába menet. Harminc-negyven szempár szegeződött rám és várta tőlem, hogy csillogást hozok beléjük, hogy beragyogtatom az estéjüket. Harminc-negyven szempár tulajdonosa várta tőlem óráról órára, hogy értelmet adjak a napjuknak és én közben alig bírtam visszafojtani az elemi erővel kitörni készülő zokogást. A combjaim folyamatosan remegtek a fáradtságtól. Nem volt olyan fürdő, olyan masszás, ami egy-két napnál hosszabb enyhülést hozott volna. Egyre csak azt éreztem, hogy nem bírom tovább csinálni, hogy az izmaim már nem tudják tovább tartani a testem és hogy nincs már az agyamban több hely, ahonnan ötleteket, újdonságokat csalhatnék elő. Hogy nem tudok már többet adni.

Perfekcionista vagyok. Ha csinálok valamit, akkor azt ezer százalékkal, mindent beleadok. Erre rengeteg energia megy el. Az, hogy mindent beleadok esetemben azt jelentette, hogy magamra nem figyeltem oda. Nem szántam arra időt és energiát, hogy felfedezzem, mik azok az apróságok, amik boldogabbá teszik a hétköznapjaimat. Imádok olvasni, de nem engedtem meg magamnak, hogy minden nap olvassak fél órát. Alig-alig találkoztam a barátaimmal, illetve eléggé leszűkítettem a kört. Nem jártam el sehová. Az életem csakis a munka körül forgott. Koreográfiák, táncórák, videók, zene keresése, zene memorizálása, Zumba esemény szervezése, Zumba eseményen részt vevés, Zumba ruhák, Zumba életérzés, Zumba zene, Zumba bérlet, Zumba oktatók, Zumba továbbképzés, Zumba videó, Zumbazumbazumbazumbazumba. Nem is beszélve arról, hogy már lassan tíz éve oktatok aerobikot. Elfáradtam. Tudtam, hogy mesterségesen elzártam magam a valóságtól és beleburkolóztam egy olyan világba, amiben kényelmesen éreztem magam. A mozgás a lételemem, jó oktató vagyok, régóta csinálom, ezen a területen biztonságban érzem magam és van önbizalmam. De a korlátok, amiket magamnak építettem magam köré, elkezdtek szorítani. Addig-addig szorítottak, míg végül pánikrohamok formájában csavarodtak a nyakam köré. Ki akartam törni, de az energiáimat teljes mértékben felemésztettem és nem tudtam hogyan, milyen módszerekkel építhetném fel az új, boldogabb világom. Nem tudtam honnan szerzek hozzá energiát. Bénának éreztem magam.  Ezért fogtam a spórolt pénzecskémet és azt gondoltam, hogy én akkor most lépek töltődni és keresni magamat.

Egy titkot azért elárulok: az ember, akárhova utazik is, ugyanaz az ember marad. Ugyanazokat a sérelmeket, emlékeket, szokásokat és berögződéseket cipeli magával a világ bármely pontjára. Épp ezért ugyanazt a poklot is képes felépíteni magának, bárhol is van. A változást nem az új környezet hozza meg, hanem a változtatni akarás. Az ember saját tudata. Ha nem vagy nyitott az új hatásokra, ha nem vagy befogadó és nem akarod, hogy az ismeretlen körülmények hassanak a gondolkodásodra, akkor semmi változás nem fog történni. Változtatni az életeden bárhol lehet – otthon is. Csak a megfelelő impulzusokat kell hozzá beengedned az életedbe. Keresned, hívnod kell őket, ha nem tudod magadtól, hogyan kell csinálni. A megfelelő emberek és történések ez esetben be is fognak lépni az életedbe. Nekem egy olyan környezetre volt szükségem, ahol megtanulhatok ellazulni, ahol megtanulhatom, hogyan adjam meg magamnak azokat az apró örömforrásokat, amiket eddig megfosztottam magamtól és olyan környezetre volt szükségem, ahol megtanultam elfogadni azt az óriási mértékű szexuális energiát és nyitottságot, amit születésemtől fogva magamban hordozok és ezidáig mindig elfojtani kényszerültem, mert a magyar és közép-európai keresztény társadalom szerint megvetendő. Legalábbis új megközelítési módokat és ötleteket kapok ahhoz, hogy milyen formában hozhatom be a változásokat az életembe. De ez roppant melós dolog ám és nem két hónapos folyamat, hanem hosszú évek munkájára lesz szükség, mire teljes mértékben adoptálom, a testemre szabom az új gondolkodásmódomat és szokásaimat. Igazából mire egy kicsit közelebb kerülök a sallangok, gátlások és elfojtások nélküli boldog önmagamhoz.

Azt, hogy ezt milyen tapasztalások által értem el, a következő bejegyzésemben írom le, ugyanis most kínai kertet megyek megnézni és aztán feltehetőleg egy romantikus filmnek is a szemtanúja leszek egy roppant izgalmas fiatalemberrel, majd az estét sok-sok világra kíváncsi, utazó fiatal társaságában fogom eltölteni egy koktélt szopogatva, angolul, németül, spanyolul, franciául karattyolva és ki tudja, talán egy picit még magyarul is beszélgethetek majd.  De persze, hogy a jövő mit rejteget magában, azt még nem tudhatom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.